Varga Juditnak nekiszegezték a kérdést, hogy adna-e engedélyt újságírók és ellenzékiek megfigyelésére
Az igazságügyi miniszter szerint provokáció volt a kérdés.
Az igazságügyi miniszter szerint provokáció volt a kérdés.
Kétnapos tanácskozáson vesznek részt az uniós bel- és igazságügyi miniszterek. Hétfőn az igazságügyi tárcavezetők találkoztak, ahol üdvözölték, hogy az Európai Ügyészség múlt héten megkezdte a munkáját.
A magyar oltási kampány eredményeire hívta fel a magyar igazságügyi miniszter az uniós Európa-ügyi miniszterek figyelmét, amelyet szerinte csak nyugati vakcinákkal nem lehetett volna elérni. A miniszter arról is beszélt, hogyan képzeli el a felsőoktatás támogatását most, hogy a kormány nem kívánja igénybe venni a helyreállítási alap hitelrészét.
Ezúttal az igazságügyi tárca vezetője hagyta ott a posztját. A lemondását a szlovák elnök is elfogadta, aki szerint elkerülhetetlen, hogy a miniszterelnök is távozzon.
Az igazságügyi miniszter vagyonnyilatkozatából megtanulhatjuk, hogy vegyünk fel több száz milliós hitelt elenyésző önerővel, és hogyan törlesszünk vissza tízmilliókat pár hónap alatt. A kellékek: egy AirBnB-s belvárosi lakás, egy rugalmas bank és egy segítő férj.
Az ingatlanvásárláshoz 8 millió forint volt az önerő, a többit bankhitelből fedezték, amelyből mostanra jelentős összeget törlesztettek.
Szándékosan korlátozta a Facebook Varga Judit közösségi oldalát az igazságügyi miniszter sugalmazása szerint, a techcég szóvivője viszont lapunknak cáfolta, hogy beavatkoztak volna. De vajon tényleg Zuckerbergék ármánykodásáról van szó, vagy netán arról, hogy a Fidesz – Donald Trump esetéből is okulva – egy Facebook-törvénnyel a háta mögött akar nekivágni a 2022-es választásnak?
William Barr korábban többször is arról beszélt, hogy szerinte sem történt tömeges csalás az elnökválasztáson.
Az igazságügyi miniszter tesztje negatív lett csütörtök reggel.
Zbigniew Ziobro szerint törvénytelen, hogy Brüsszel egyes EU-hivatalnokok ideológiai nézeteit akarja ráerőltetni másokra.
Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik – mondta az igazságügyi miniszter, miután az ügyészség mindkét, nagy sajtónyilvánosságot kapó ügyben megállapította, nem követettek el rémhírterjesztés azokat, akiket elvitt a rendőrség.
Erőss Monika a szervezet egyik elnökhelyettese lett.
Nincs szó összeférhetetlenségről – reagált az igazságügyi miniszter.
William Barr amerikai igazságügyi miniszter csütörtök este egy tévéinterjúban azt javasolta Donald Trump elnöknek, hogy álljon le a Twitter-bejegyzésekkel.
“Nem a fejléc, nem a házszám a fontos” – fogalmazott az igazságügyi miniszter. A börtön-kártérítések ügyéről is beszélt.
Az igazságügyi miniszter közölte: szigorítani fogják a feltételes szabadságra bocsátás feltételeit. Az Isztambuli Egyezmény ratifikálását ugyanakkor kizárta.
Az igazságügyi miniszter szerint a kölcsönös bizalmon alapuló párbeszéd gyengült, a kioktató hangok pedig felerősödtek.
A korábbi igazságügyi miniszter tisztességtelennek tartja, ahogy az Európai Parlament jogi bizottsága elkaszálta biztosi jelöltségét.
A három szerző azért érezte szükségét a megszólalásnak, mert szerintük a magyar igazságügyi miniszter valótlanságokat állít és csúsztat.
A új törvénytervezetet az Országgyűlés őszi ülésszakán nyújtják be a parlamentnek.